Lelked tiszta templomát, 
Ékességes, szép hajlékát, 
A lopakodó, csúf sátán, 
Settemkedve elfoglalná. 

Nemcsak rút démon képében, 
Kiguvadt szemű szörnyekben 
Jelenik meg előtted, 
Jár hízelgő emberképben. 

Légy résen, s a szempár mögött 
Lásd az árnyékot a fény közt, 
Leplezd le az alattomost, 
Ki lelked szépségébe ront. 

Óvd meg lelked tisztaságát, 
ne engedd, hogy a gonoszság, 
Beszenyezze szép virágát. 
Őrködve űzd el a sátánt. 
           Szilágyi Kiss Margit   
 

           S.O.S. 

Órámra pillantok: sietni kell. 
Vár a vonat, a busz , a munkahely, 
várnak a feladatok, küldetések... 
És Mesteremre gondolok. 
Neki nem volt órája, mégse késett. 
Soha egy percet se késett. 

Mesteremre, aki gyalog járt. 
Megállt betegek és virágok mellett. 
Mégis odaért vonat, autó, repülő nélkül 
mindenhova, amikor kellett. 

Mesteremre, aki nem ismert 
rohanást, hajszát, időzavart. 
Csak egy láthatatlan órát figyelt, 
egy láthatatlan vezérlő kezet... 
s mindent elvégezett. 
                     * 
Élő Mesterem, irgalmazz! Segíts! 
Szent titkodra taníts meg engem is! 
                              Túrmezei Erzsébet 
 

  AZ IGE 

Betűnek látszik, mikor olvasom, 
külsőre egyéb írással rokon; 
könyvbe foglalva, mint a tudomány, 
-de egyszercsak a szavak erdeje 
zengő, zugó viharral lesz tele, 
és remegni kezd szív és falavél: 
a betűkben a nagy Osten beszél, 
súlyos, kemény itélet mennydörög: 
ez Ige már, az Ő szava: örök: 
minden szó a szívekbe belép 
és földre omlik, jajgat, sie a nép! 

-És az Ige, éppúgy intelem: 
Isten tűzben, álomban van jelen; 
látnak Mózes, Jákob, Jób, Sámuel: 
ekkor egyes emberhez van közel. 

De éppen azért Ige az Ige: 
az Isten nincsen soha messzire. 
Bár bűn sötétlik a föld körül, 
irgalmas szíve újra könyörül: 
úz lesz szent Fia föld és ég között; 
szövetséget ily módon újra köt: 
csillagor gyújt karácsony éjszakán, 
-a leggazdagabb Ige ez talán! 
Vagy felülmúlja, túlszárnyalja ezt, 
mikor az Ige a véres kereszt?! 

Én nem tudom, csak érzem, hogy nekem 
bármelyik Ige minig kegyelem: 
Isten sok szava tűrő irgalom. 
És az Igét mikor olvasom, 
érzem, Ő mindig megfogja kezem 
és egy-egy ilyen áldott utamon 
megtérek hozzá: hazaérkezem! 
                     Szgethy Ferenc 
 

    HÚSVÉTI HÍRADÁS 

Látsz halott arcot és hulló virágot: 
mindenütt a halál hatalmát látod, 
és gyászod terhét roskadva viszed, 
ha nincsen húsvéti hited. 

     Ha sír a gyász, a bánat 
     mi vigasztalna más: 
     a Krisztus él, feltámadt, 
     és van feltámadás! 
     A sötét felhő széled, 
     áttör a napsugár, 
     mert győzött Ő, az Élet! 
     Új élet útja vár. 

Miért nem emeled fel könnyes arcod? 
Miért vivod mindig egyedül a harcot? 
Soha nem talál békét a szíved, 
ha nincsen húsvéti hited. 

     Szólj, diadalmas ének, 
     mint boldog híradás 
     a bánkódó szíveknek, 
     Hogy van feltámadás! 
     Az élő Megváltóra 
     ki egyszer rátalált, 
     a nagy Vigasztalóra, 
     nem retteg sírt, halált! 

Nem hallod a Feltámadott hívását? 
Nem hallod igéjét, vigasztalását? 
Ő mindenbenne hívőn segített! 
Mért nincsen húsvéti hited? 

     Szólj, diadalmas ének, 
     És szárnyalj, mint a szél! 
     Szállj északnak és délnek, 
     És hirdesd: Jézus él! 
     Az élő Krisztus Jézus 
     jár velünk szüntelen. 
     Ha szent nyomába lépünk, 
     mienk a győzelem! 
                   Túrmezei Erzsébet 

CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN 

"Csodálatos"! Teveled járni, 
álljon utamba gátnak bármi... 
erődnek kaput tárni, 
és új csodákra várni jó. 

Mert neked új csodáid vannak... 
Néha észrevétlen suhannak... 
s nincsen látó szeme, csak annak, 
aki meglátja a csodát. 

Látó szem! Ámuló tekintet! 
Sigíts, Uram, meglátni mindet, 
mint a harmattal telehintett 
réten csillogó cseppeket! 

Csodádat körülöttem, bennem 
segíts boldogan észrevennem, 
hogy az ének ujjongva zengjen, 
és dicsérje irgalmadat! 

Megújulás és bűnbocsánat! 
Üde sarjat hajt a kiszáradt, 
kopár fa, gyümölcshozó ágat! 
Halál helyén élet terem. 

Előttünk jársz! Te vagy az Élet! 
A tegnap is hirdeti fényed, 
de ha mi ma követünk téged, 
csodát virágzik a jelen! 
             Túrmezei Erzsébet 
 

  Ahol ránk Jézus vár 

Valami mindig vár. 
Hol munka, lárma, hajsza, 
hol a mindennapok küzdelme, harca, 
hol keservek és kisértések, 
próbák, bukások és szenvedések, 
hol csend, csend, csend... 
Kivül? 
Vagy bent: 
Valami mindig vár. 

S Valaki mindig vár. 
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. 
Ott a zajban, a mindennapokban, 
küzdelmekben, és feladatokban, 
ott szenvedésben és kisértésben, 
hogy felemeljen, örizzen, védjen, 
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, 
átvigyen tűzön és akadályon, 
új erőt adjon új kegyelemben. 

Mindenütt mindig vár, 
de százszorosan vár ránk - a csendben! 
                       Túrmezei Erzsébet 
 
 
 
 

Köszöntlek, új nap! 
Új fénnyel virradsz rám az éj után. 
Újra cserélhetem régi ruhám. 
Újra vehetek, újra adhatok. 
Új dicséretet mondhatok az Úrnak. 

Köszöntlek, új év! 
Ami mögöttem, megköszönhetem. 
A célt keresheti tekintetem. 
S indulva ismeretlen utakon, 
a vezetést Krisztusra bízhatom. 
Szeretete minden viharban új rév. 

Új év és új föld! 
Köszöntelek. Feléd siethetek. 
Tefeléd hívnak az új reggelek. 
Minden új évem tefeléd vezet. 
Beragyog fényed minden nehezet, 
és ha csüggedek, új remánnyel eltölt. 

Tégy újjá engem, 
Jézusom, hisz Te vagy az út, a cél! 
Új reggel, új év Terólad beszél. 
Te adsz új szívet és új éneket. 
Hadd szolgáljak új örömmel neked, 
s hadd szeresselek minden testvéremben! 
                         Túrmezei Erzsébet 
 

            HIT ÁLTAL 
Egy himnuszt hallok elnémithatatlan 
századokon át új meg új alakban. 
Az énekes nemegyszer névtelen. 
Nem is ő énekel: a kegyelem! 
S az egész földről láthatatlan karban 
száll ég felé a csodálatos dallam 
és a fül fenséges harmóniát hall. 
Figyelj! "Hit által! Hit által! Hit által!" 

Azok sorában, akik énekelnek, 
van kemény férfi, félénk, gyenge gyermek, 
roskadt öreg, remegőszívű asszony... 
De nincs perc, hogy e himnusz elhallgasson. 
Mert szájról - szájra, szivről - szivre kel. 
Némíts el egyet, ezer énekel. 
Új meg új hang, de ugyanaz a dallam. 
Néha leborulok, hogy tisztán halljam, 
tele frisseséggel, zengő csodákkal. 
Hallod? "Hit által! Hit által! Hit által!" 

Isten lelke vezérel. Egyet int, 
és új énekes lép elő megint. 
Így int neked és igy intett nekem. 
Meghallja, ha elnémul énekem, 
és fáj neki egyetlen hang hiánya, 
amint a nagy egészet dirigálja, 
s az örök himnusz zúgva , zengve szárnyal: 
Igen! "Hit által! Hit által! Hit által!" 

Érzem, rajtam a Karmester szeme. 
Énekelni, kezdeni kellene, 
hogy munkám, harcom, életem, halálom, 
mindem szavam, minden szívdobbanásom 
ezt az egyet zengje szüntelen! 
Láthatatlan kar énekel velem: 
testvéreim hangja körülölel. 
Nem, a himnusz ma sem némulhat el, 
legyen a dallam bármilyen nehéz. 
Szemünk a Krisztus kezére néz, 
és minden olyan egyszerűvé válik. 
Ő segít énekelni, élettel és halállal 
ma is: "Hit által! Hit által! Hit által!" 
                            Túrmezei Erzsébet 
 

   Nem mondott le róla 

Lehajtott fejű kis fiú... 
lányos arca el-elpirul. 
Töredezett szavak: a rossz barát... 
züllés, szökés... hányódás, fogság... 
s most újre otthon, újrs szabadon. 
nem kérdezem. Csendesen hallgatom. 
S végül hirtelen feltör valami 
szorongó, esengő kérés: "Azért 
ne tessék rólam lemondani!" 

Megnyugtatom. Indul. Utánanézek. 
Igen, vannak boldog elindulások 
Krisztud útján, és botlások, esések, 
új fellángolások a közönyből. 
"Ne tessék rőlam lemondani!" 
Ez a kérés órák, hetek után is 
nyugtalanít és szívemen dörömből. 

Lehet, hogy én könnyen lemondanék. 
Imádság, szeretet, intés, hiába: 
Menj útadon!--De hogyan adnék számot 
annak, aki az elveszett egy bárányt 
addig keresi, míg meg nem találja. 
Őneki többe került, mint nekem. 
Drágán vette: véren és életen. 
Valaki lefestette Őt, 
amint hamurakás előtt 
térdel, és fújja, hátha rejteget 
még egy szikrényi életet, 
s lángra lehet lobbantani! 
Lemondana egyetlenegyről is? 
Hiszen véren vett tulajdonai! 
Szégyen, ha bennünket kérlelni  kell: 
"Ne tessék rólam lemondani!" 

Ma az a régi kis diákfiú 
Krisztus szolgája. Ige magvát szórja. 
Örömhírt visz kicsinyeknek, nagyoknak. 
Igen, a hamú alatt szunnyadó 
szikra ragyogó lánggal felloboghat! 

Ő nem mondott le róla. 
                 Túrmezei Erzsébet 
 

 NAPI PARANCSOK 

Napi-parancsod minden reggel várom, 
s minden reggel elhangzik mind a három: 
"Jöjjetek!" "Maradjatok! "Menjetek!" 
Hangodra  boldogan figyelhetek. 

"Jöjjetek hozzám!" Indulhatok újra. 
Szíved, kincsesházad kitárt kapuja, 
minden nap vár, br nrm zárhatja semmi. 
Indulhatok áldást és erőt venni, 
minden nap új erőt és új kegyelmet. 
Közelebb hozzád! Mind mélyebbre benned! 

S a másik parancs? "Maradjatok bennem!"? 
Boldogság annak is eleget tennem: 
beléd rejtőzni, megmaradni nálad, 
érezni, hogy Lelked lelkembe árad, 
hogy már nem én, Te vagy a szóban, tettben, 
titokzatosan veled eggyé lettem: 
Te énbennem és én, Krisztusom, benned! 
Csodálni, áldani örök kegyelmed! 

De a harmadik parancs: "Menjetek!"? 
Hiszen ha veled eggyé lehetek, 
indulni kell, menni, minden nap újra, 
mint követed, szereteted tanúja! 
Indulni kell, ahová küldesz engem, 
a Te száddá, a Te kezeddé lennem! 
Amerre seb sajog és ínség éget, 
venni szereteted és békesságed! 
Annyi a békétlen és beteg! 

"Jöjjetek!" "Maradjatok! "Menjetek!" 
Három napi-parancsod hallhatom 
minden reggel, minden új napon. 

Sigítsd, Vezérem, gyenge katonádat, 
teljesíteni mindig mind a hármat! 
                          Túrmezei Erzsébet 
 

 HÁLAADÁS 

Köszönjük Tenéked, Istenünk, hogy élünk! 
Hogy annyi vész után Te vagy menedékünk. 
Nem is lehet nagyobb boldogságunk nekünk, 
Minthogy velünk járva vigyázod életünk. 

Milyen nagy kegyelem, hogy ily jó vagy hozzánk, 
Hogy a baj idején felénk fordul orcád. 
Megadod áldásod, a napi kenyerünk, 
Megáldod a munkás, kérges két tenyerünk... 

Megáldod a vetést, hogy nőjjön Kalászba. 
Benned veti hitét az özvegy és az árva. 
Benned hisz a szegény, megalázva magát, 
Néked ragyogtatja az éj sok csillagát. 

Boldogan mondjuk el és dicsérünk Téged: 
Nyugodt az életünk, Lelked megbékéltet. 
Miért is csüggednénk, inkább hálát adunk, 
Hisz Véled a rossztól csak megszabadulunk. 

Nem jöhet oly veszély, hogy ne segíts rajtunk, 
Ne is maradjon hát soha néma ajkunk. 
Hirdessük szeteszét: csodás, szent reménység, 
Hogyha Benned hiszünk, eloszlik a kétség. 

Csak a hit marad meg s a szeretet éltet, 
Mely nélkül sohasem láthatunk meg Téged. 
Köszönjük, ó Urunk, hogy reánk gondolva 
Eljuttatsz egykoron dicső országodba! 

Fel, fel, ti boldogok, akik hisztek Benne! 
Ne legyen közöttünk, ki hálás ne lenne! 
Mert irgalma örök, megtartása csodás, 
Zengjük mindnyájan ma a hála himnuszát! 
                        Kárász Izabella